fbpx

Mi is sokszor említjük, hogy a jól kialakított vállalati arculat fél sikerrel ér fel, hiszen az első benyomás, mint minden más esetben, az arculat esetében is döntő jelentőségű lehet. Képzeld csak el, ha valaki akár az interneten keresve, akár az utcát járva, egy új, addig számára ismeretlen céget keres fel. Mi az első, ami szembe jön? Hát persze, hogy a cég arculati elemei, mint például a logó. És ha ez nem kelt túl jó benyomást, akkor sajnos megvan rá az esély, hogy az ügyfél inkább mást választ. Lehet akármilyen jó a szolgáltatásod vagy terméked, nem biztos, hogy addig a folyamatig eljut az érdeklődő az arculat láttán. Fontos tehát, hogy egy egységes, vonzó arculata legyen a vállalkozásodnak, ha nem szeretnéd elriasztani az ügyfeleket. Lássuk, mire ügyelj, ha céges arculattervezésre adod a fejed!

Mi is az a vállalati arculat?

Mindenki másképp értelmezi az arculat szó fogalmát. Van, aki szerint csak a logó tartozik bele, van aki szerint ettől sokkal többől áll az arculat. És hát így is van! Az arculat nem csak a logót foglalja magába, hanem további arculati elemeket is, mint pl. színek, betűtípusok, grafikai elemek. És ha már itt tartunk, nem is csak a designról szól! Hozzátartozik a kommunikáció is, mivel az arculat üzenetet közvetít. Nem mindegy tehát, hogy milyen kép alakul ki a vállalatról az érdeklődők körében.

Miből áll a céges arculat?

→ Logó

A logó az első olyan dolog, ami megragad az emlékezetbe, ezért fontos, hogy egyszerű, de mégis könnyen beazonosítható legyen. Nem minden esetben, de legtöbbször jó, ha valamilyen formában utal a tevékenységedre. A színekre is érdemes nagy hangsúlyt fektetni, ne legyen hatalmas színkavalkád, legfeljebb 2-3 színből álljon. Emellett egy jól olvasható, odaillő betűtípusra is szükség lesz. Mielőtt kiválasztod, érdemes átgondolni, hogy melyik betűtípus lesz a megfelelő, hiszen ez a betűtípus(ok) nem csak a logódban fog megjelenni, hanem különféle grafikai anyagokon, social felületeken.

→ Színpaletta

Több színből álló palettára is szükséged lesz, mivel ezeket a színeket fogod használni gyakorlatilag mindenütt. Általában 5-6 színvariációt szoktak kiválasztani, amiből legalább egy fehér vagy annak valamely árnyalata, és egy fekete vagy annak árnyalata. Fontos, hogy ezeket a színeket használd, ne keverd plusz színekkel! Esetleg majd akkor, ha pár év múlva frissíted a teljes arculatod.

→ Betűtípusok

Amire még biztosan szükséged lesz az a betűtípus. Nem feltétlen kell egyetlen betűtípust választanod, nyugodtan lehet 2-3 betűtípust használni, melyek összhangba van egymással. Arra még figyelj, hogy a választott betűtípus(ok) a magyar abc minden betűjét tartalmazza! Hiába tetszetős egy betűtípus, ha sajnos nem a magyar abc-hez tervezték. Ezt a legegyszerűbben úgy tudod ellenőrizni, ha az „árvíztűrő tükörfúrógép” kifejezést beírod az előnézethez (pl. Google Fonts). Ha mindegyik betű stimmel, akkor lehet is tovább dolgozni az arculaton.

The Social Chic Digitális marketing ügynökség - Online marketing és arculattervezés - Online jelenlét, posztolás

→ Grafikai anyagok (online és offline)

Legtöbbször a vállalati arculatot grafikai anyagokon láthatjuk viszont. Lehet ez online vagy offline formában is, de egy biztos: az egységességnek itt is látszódnia kell. Pár példa, ahol megjelenhet arculatod: közösségi oldalak, hirdetések, névjegykártya, brossúra, plakát, rollup, levélpapír, reklámtáblák, csomagolás, munkaruha.

→ Arculati kézikönyv

Tulajdonképpen ez egy átfogó, komplex megjelenést foglalja magába, amiben design szempontból minden szerepel, amire szükséged lehet. Új elemeket természetesen lehet hozzáadni, de ez egy olyan alap, amit bárhol lehet használni. Az arculati kézikönyv tartalmazza még a használati útmutatót és a grafikai szabályokat is. Nagyobb vállalkozásoknál jellemző inkább.

→ Weboldal

Igen ám, a weboldal is idetartozik! Minden nagyobb vállalkozásnak van weboldala, hiszen a weboldal által könnyedén rá lehet találni egy-egy vállalkozásra. De nem csak nagy vállalkozásoknak, hanem kisebbeknek is érdemes weboldallal rendelkezniük, ugyanis segít az online jelenlét megerősítésében. Honlapot érdemes úgy készíttetni, hogy az arculati elemeid mindenképp megjelenjenek rajta. Ne legyen teljesen eltérő a vállalati arculatodhoz képest! Ha szeretnél weboldalt, de nincs aki elkészítse, keress minket elérhetőségeinken! 🙂

Profi céges arculattervezés=siker?

Minden vállalkozásnak szüksége van arculatra, akár nagy cégről, akár kisebb egyéni vállalkozásról beszélünk. Nem csoda, hogy az egyik legfontosabb lépés vállalkozásindítás esetén az arculattervezés.

De ez nem minden! Kell egy jól kialakított, egységes arculat, ami üzenetet közvetít az ügyfeleid számára. Először találd ki, mit szeretnél közvetíteni a cégedről, és ennek megfelelően alakítsátok ki együtt a grafikusoddal az arculatod. Így jut el az üzeneted az arculaton (és különböző kommunikációs csatornákon) keresztül az érdeklődőhöz. És ha valóban azt közvetíti az arculatod, amit elterveztél, akkor előbb-utóbb jönni fognak a sikerek is. Hidd el: a megjelenésre költött kiadás megtérül!

→ Mi van, ha gyenge az arculatod?

A gyenge arculat nem túl jó minőséget sugall, bármilyen jó is a szolgáltatásod vagy terméked. Megzavarhatja az érdeklődőket, ha például mindenféle elemeket, színeket használsz, csak azért mert szerinted jól néznek ki, de egyébként nem illeszkednek sem egymáshoz, sem az arculatodhoz. Ez egyértelműen azt sugallja a vállalkozásról, hogy nincs összeszedettség, ami nagyban hozzájárulhat a bizalom megingásához. A céges arculat tehát legyen: megjegyezhető, emlékezetes, összehangolt, harmonikus, hiteles. Ugye, te sem szeretnéd, ha a félresikerült arculat láttán inkább mást választanának az érdeklődők?

A Te céges arculatod rendben van?

Amennyiben szeretnéd frissíteni elavult vállalati arculatod vagy éppen most indítanál vállalkozást, de nem tudod, hogyan kezdj bele, akkor számodra ajánljuk arculattervezés szolgáltatásunkat. Logótervezés csomagunkat mindössze 30.000 Ft-ért kínáljuk, mely a logótervezésen túl az arculati színek és betűtípusok kialakítását is tartalmazza. Amennyiben kisebb grafikai anyagokat is szeretnél mellé választani, erre is van lehetőséged, hiszen készítünk névjegykártyát, árlistát, szórólapot, utalványt stb. Válassz minket, és segítünk céges arculatod kialakításában! 🙂

Így válaszd ki, kit kérsz fel arculattervezésre!

→ Nézd meg a referenciákat!

Mielőtt választanál, nézz körbe! Nézd meg a korábbi munkákat, így képet kapsz arról, hogy milyen stílust és milyen minőséget képvisel az adott grafikus. Azt a szakembert válaszd, akivel a leginkább azonosulni tudsz.

→ Beszéljetek!

Szánj időt a kommunikációra, akár személyesen, akár online formában, de egyeztess a grafikussal. Minél több infót megtud rólad és a vállalkozásodról, annál jobban rá tud lelni arra az irányra, amit te elképzeltél. Adj ötleteket, minél részletesebb mondd el az elképzeléseid, hogy valóban olyan legyen az arculatod, amilyet szeretnél, és ami tükrözi a vállalkozásod.

→ Ismerd a részleteket!

A fontos információkat, határidőket mindig tisztázzátok, hogy ne legyenek félreértések. Például, hogy hogyan, hány alkalommal lehet változtatni, ha például nem tetszenek az első tervek.

The Social Chic Digitális marketing ügynökség - Online marketing és arculattervezés - Online jelenlét, posztolás

Ma már elengedhetetlen az online jelenlét, akármilyen vállalkozásról is van szó. Ennek egyik első lépése az arculattervezés. Szóval ne vedd félvállról, mindenképp nézz körbe, kérj be több ajánlatot és nézd végig a grafikusok portfóliót, hogy valóban jó döntést tudj hozni, hiszen vállalkozásod jövője a tét! Miért bíznád a véletlenre?

Amennyiben marketing, céges arculattervezés vagy weboldal készítés érdekelne, bátran vedd fel velünk a kapcsolatot! 🙂